Az egyetem 6.fejezet

CHEN POV

- Mi a baj Jongdae? - kérdezte Sehun. Nem válaszoltam. A fal felé fordultam. Hallottam, ahogyan sóhajt egyet, majd az ágya süppedését, végül egyenletes szuszogását. Nekem viszont nem sikerült ilyen gyorsan elaludnom, két okból kifolyólag. Először is, Joonmyunék szobájából kiszürödő hangoktól, másodjára pedig a gondolataim miatt. Kettős érzelmeim vannak. Egyszerre érzem, hogy halálosan odavagyok Amberért, de Minseok íránt is érzek valamit. Igazából furcsállom, hiszen soha nem éreztem még semmit egy fiú után semmit sem, azaz nem tápláltam írántuk többet, szimpla barátságnál. Xiumin... ő mégis más. Ez olyan, mint mikor az ember lát egy gyönyörű lányt, és nem tudja megállni, hogy ne fordulna utána. Mostanában, pontosabban a napokban észrevettem, hogy egyre többet nézem a csapattársam fenekét, ami mit ne mondja, eléggé jó, de ez most lényegtelen. Egyre többször tűnik fel, hogy őt bambulom, és egyéb más dolgok. De ez helytelen. Hiszen, csapattársak vagyunk, sőt, majdnem legjobb barátok. Meg én férfi vagyok, ahogyan ő is. Gondolatmenetemet a konyhából beszürödő hangok zavarták meg. Nagyon megijedtem, nem tudtam mi, vagy esetleg ki lehetett. Felálltam, majd lassú, mégis biztos léptekkel haladtam kifele. Sejtésem sem lehetett, mi volt ez a zaj, de egyből megkönyebbültem, mikor megláttam Xiut a kávéfőzővel baszakodni. Megálltam az ajtóban, nekidöltem az ajtófélfának, majd onnan figyeltem mit csinál. Észre sem vett, nyugodtan csinálta tovább azt, amit elkezdett. Kiöntött magának egy csészébe, majd rakott bele két cukrot és egy kevéske tejet is. Megfordult,nekidölt a pultnak. Viszont mikor meglátott szegényke nagyon megijedhetett, mivel elejtette a csészét, ami darabokra tört.
- Úristen Chen! A frászt hozod rám.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni, csak hangokat hallottam innen, így kijöttem megnézni mi is volt a hang forrása... - halkultam el. - Segítek feltakarítani. -nyúltam a papírtörlő után. Ő is követte a példám. Feltöröltük a kávé nagyját, de persze én voltam elég ügyetlen, így sikeresen belenyúltam egy üvegszilánkba. Felsikoltottam a hirtelen fájdalomtól.
- Oh bassza meg! Hogy lehetsz ennyire béna? - megfogta a csuklóm és elráncigált a fürdőbe. Leültetett a kád szélére, majd elkezdett kutakodni a csap alatti szekrényben. Nem sokáig kutakodott, szinte egyből kezei közé akadt az a bizonyos kisdoboz amiben vannak a fertőtlenítők és a stb ehhez hasonló dolgok. - Oké, most lazulj el, nem fog fájni. - fogta meg a kezem, majd elkezdte egy szemöldök csipesszel kiszedni a kis üvegdarabot. Persze, nem tudtam hang nélkül maradni. - Jól van, már kiszedtem. - mutatta fel a szilánkot, amit utána kidobott a kád melletti szemetesbe. Hirtelen újabb fájdalmat éreztem a kezemnél, amire felszisszentem. - Bocsánat, hogyha fáj, de muszáj lefertőtleníteni. - nyugtatott kedves szavaival, ami igazán jólesett. Folyamatosan őt bámultam, amit egy idő  után észre is vett. Kedvesen rámmosolygott, mire én kipirult arcal elfordultam. - Úgy nézel ki, mint egy paradicsom. - kuncogott egyet.- Nagyon aranyos vagy. - kezdte el bekötni a kezem. Mégjobban elvörösödtem. - Készen is lennénk. - engedte el a csuklóm, miközben felállt, majd felsegített engem is.
- Kö..köszönöm Xiumin. - hajtottam le a fejem. - Ha van bármi, amivel meghálálhatom...
- Oh, persze, hogy van. - vágott a szavamba. - De azt majd megbeszéljük reggel. - kacsintott rám, majd kiment. Követtem a konyhába, ahol éppen felsöpörni készült.
- Hadd segítsek.- gugoltam le a lapátért.
- Nem kell, szerintem eleget segítettél már. Inkább menj aludni. - gugolt le ő is hozzám, miközben elakarta venni tőlem, de nem hagytam, így persze majdnem sikeresen beleestem a sok üvegbe, de Minseok visszarántott, így elég közel került az arcom az ővéhez. Szinte már az ajkaimon éreztem a leheletét. - Menj aludni Jongdae. - mondta, miközben ajkai surolták az enyéimet. Még egy ideig ebben a pozícióban voltam, majd végre észbe kaptam. Felálltam, majd elviharzottam a szobámba. Kínos helyzet volt az előbbi, legfőképpen nekem. Legszívesebben, most elásnám magam. Gyorsan ágyba bújtam, majd amilyen hamar csak tudtam, próbáltam elaludni. Reggel Sehun nem volt az ágyában, így feltételeztem, hogy lehet már elment az egyetemre. Kiballagtam a konyhába, ahol mindenki kint volt. Nem igazán volt kedvem velük találkozni, de ez elkerülhetetlen volt, mivel egy házban laktunk. Mikor beléptem mindenki engem nézett, így kezdtem kínosan érezni magam.
- Jó reggelt Chenshi. - törte meg a csendet Chanyeol. Nem válaszoltam. - És mond csak Kai, mi is volt a film végén, amit néztél az este? - fordult az említetthez, hogy a szituáció ne legyen kínosabb. A kisebb elkezdett mesélni, így mindenki őt figyelte. Kivéve egy embert,aki kivételesen engem figyelt. Töltöttem magamnak egy bögre kávét, majd kimentem a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra, majd a semmibe bambulva, néztem ki a fejemből, mindaddig, míg valaki lenem ült mellém.
- Szia. - köszönt mosolyogva Xiumin.
- Szia... - köszöntem neki vissza, nem olyan lelkesen, mint ahogyan ő nekem.
-Jobban van a kezed? - nézett a kezemre, majd a szemembe. Azokkal a gyönyörű barna szemeivel. 
- Igen, köszönöm. - hajtottam le a fejem, annyira zavarban voltam.
- Nem kell megköszönnöd. - mosolygott rám.
- Mondtad még este, hogy majd reggel megbeszéljük...
- Ja, igen. - vágott újra a szavamba, miközben egy hatalmas vigyor terült  szét az arcán. - Gyere el velem egy randira!
- Ho..hogy hova? - kérdeztem döbbenten.
- Randira. Ma este. - nézett még mindig a szemembe. A hangja eltökélt volt, úgyhogy nem viccelt. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk moziba, utána enni valamit, majd végül sétálhatnánk a parkban. - ült közelebb. - Na? Eljössz velem? - mosolygott a lehető legszívdöglesztőbben. Na igen, ennek a mosolyának senki sem tudna ellenállni.

- Pe..persze,örömmel. - válaszoltam vörös fejjel. Ezután mosolygott a reakciómon egyet, majd adott egy puszit a homlokomra. Kistányér méretűvé nőttek a szemeim tettén, amin ő csak kuncogott egyet, majd elhagyta a helyiséget.
- Akkor este. - szólt még az ajtóból.

(MÉG NINCSEN ÁTOLVASTA!)